Röviden összefoglalnám az elmúlt 3 évet: az avokádók jönnek-mennek az ember életében, nem érdemes mély kapcsolatot ápolni velük, mert hiába a sok érzelem, egyszercsak bebarnulnak és kész. 

Kicsit hosszabban: valójában már nem tudom, hogy az eredeti eresztésből élnek-e még a növények, de azóta többször, viszonylag könnyen állítottunk elő avokádónövényt - akciós avokádóból -, a cserepes módszerrel, mert némi locsoláson kívül nem igényel egyéb teendőt, és ha netán megered, akkor legalább nem kell az ültetéssel bajlódni. A növények sajnos betegesek; egészségi állapotuk az erőfeszítéseinktől* függetlenül leromlik, bebarnulnak és előbb-utóbb csak egy kiszáradt kóró lesz belőlük. Persze biztosan lehet ezt jól is csinálni.

Ötlettelenség (és pénztelenség) esetén ajándéknak is kiválóak, főleg DIY-szettként: a gondosan lemosott mag mellé csomagolj egy zacskó földet meg egy csuprot, a minimalistább hajlandóságúak három fogpiszkálót és egy flaska vizet. Persze lehet egész avokádót is adni, de ne légy hülye, az avokádó drága, viszont ízletes csemege fokhagymával, borssal és egy freccsentés citromlével, szóval inkább edd meg magad. 

* Ez azt jelenti, hogy időnként az időjárás alapos kivesézése után megemlítjük, busongunk egy keveset, majd tudomásul vesszük, hogy lefőtt a kávé, majd egy sötét hajnalon a tetemet kidobjuk az erkélyről.

Annyira jól megy ez a növényezés mostanában (hohó, van ám ikeás sátán sárkányfánk, meg növekedésnek indult citromfánk - ami lehet, hogy mandarin, de az is lehet, hogy narancs, a fiúm nem emlékszik, hogy pontosan minek a magját dugta el az avokádó mellé a cserépbe, ösztönzésképp, nyilván, szóval majd legkésőbb akkor kiderül, amikor termést hoz), hogy vérszemet kaptunk.

A sztori nem indult nagyívűn és túlzón: szombaton csak paradicsommagokat vettünk a Lidl-ben (mert akciós volt), aztán vasárnap a fiúm még kétféle valamit és virágföldet a teszkóban, hogy majd a balkonon az erkélyen. Ma délben pedig a fiúm juharmagokat gyűjtött szaporítási célzattal (ezt én sem értem, mindegy), viszont lemondott a babról, én viszont levendulát is akarok, eztán elmélkedtünk egy keveset az uborka és a cukkini termesztésének előnyeiről és hátrányairól. Ezekben a pillanatokban konkrétan ott tartunk, hogy kellene venni egy telket. Egy telket, ahol nem kell kompromisszumot kötni (uborka vagy cukkini?), és ahova minden nap ki kellene járni munka után kapálni és öntözni, melegben is és akkor is, ha fáradtak vagyunk, és napközben aggódni, hogy nőnek-e a méregdrágán vett magok és palánták, és kurvaanyázni, hogy este meglocsoltunk, éjjel meg monszun esett és ilyenek.

Boldogság és örömmámor. Munkánk gyümölcse beérett, végre kifújhatjuk magunkat, lerázhatjuk az elmúlt hónapok izgalmát és most már csak élveznünk kell a látványt. Persze a fiúmat nem engedem túl közel hozzájuk, nehogy újra átéljük a gyászt, bár azért ahhoz, hogy ezeket a buján tenyésző gyökereket letörje, valóban bénának kell lenni.

A képek szokásosan jó minőségűek, hűen tükrözik egyéni látásmódomat és tehetségemet a fényképészet terén.

Nem telik eseménytelenül az új év: szaporodunk és sokasodunk, alig győzöm szemrevételezni a jószágot. Kép is lesz majd, ha lesz időm és az se ártana, ha a nap is kisütne, mert sokkal előnyösebb fotográfiákat készíthetnék a buján sarjadzó gyökerekről és hajtásokról.

Fotózni továbbra sem tudok, de van két (ó, igen, kettő) csírázásnak indult avokádómagom. Na jó, magunk.

Még mindig adós vagyok a képekkel, melyek már elkészültek, viszont idő hiányában nem állt módomban publikálni. Szerzőtársam csak fotóról és üvegen át nézheti párás szemmel a (ki)fejleményeket.

Hosszú várakozás és időnként hiábavalónak tűnő bizakodás után örömmel tájékoztatom lelkes olvasóinkat, hogy nem csak a remény magja csírázott ki szívemben, hanem az avokádóé is a pohárban. Részletes képanyaggal majd később jelentkezek, mert reggel örömtől párás szemmel és izgatottságtól remegő kézzel nem sikerült értékelhető fotókat készíteni.

Én azért még bízok, hátha 2015 új csírákat hoz.

Hát, a nagy akarásnak nyögés a vége. Egyszer minden álom véget ér. Nem lesz gyümölcsöző avokádónk. 

A csírázás felett érzett szertelen örömében szerzőtársam letörte a produktumot, miközben bizonyító erejű képanyaggal dokumentálta a nagy eseményt. Azt hiszem, hogy most egy kicsit elhidegülök tőle, pedig igen szoros érzelmi szálak fűznek hozzá. 

(Szerzőtársam most csüggedten hever az ágyon és bánatos spánielpofát vág.)