Belevágtunk.

Míg engem a Nedves tájak című könyv* avokádónevelésről szóló színdús leírása inspirált, addig szerzőtársamat leginkább talán az avokádómag - korábban általa már említett, - heréhez való hasonlatossága ragadta magával és sarkallta tettekre. 

Mivel az avokádó hatalmasra megnő, ezért némi aggodalommal tekintek a jövőre, gyengébb pillanataimban áthatolhatatlan avokádódzsungelt vizionálok a nappaliba és félő, hogy belefulladunk majd a guacamoleba, szóval lehet, hogy vennünk kell majd egy házat.

Úgy vélem, hogy roppant izgalmas napok (hetek) elé nézünk, izgatottan várjuk az első csíra megjelenését. A téma alapos és minden részletre kiterjedő tanulmányozása után úgy döntöttünk, hogy az avokádónevelés két módját próbáljuk ki. Az egyik a nem túl látványos, cserépben csíráztatás módszere, amelynek egyértelmű hátránya, hogy a sikerről csak akkor értesülünk, ha már maga az avokádónövény dugja ki zöld hajtásait, addig csak találgathatunk, viszont pont annyi kellemes izgalmat ad, mint az orosz rulett. A másik a poharas módszer, ahol az avokádómag stratégiai pontjaiba szúrt fogpiszkálók segítségével lóg egy pohár vízbe és csírzik.

A folyamatot természetesen gondosan dokumentáljuk, ha más eredmény nem is lesz, talán a végére megtanuljuk tisztességesen használni a fotóapparátot és a képszerkesztőket. 

Így állítottuk elő az előírásos laza, jó vízáteresztőképességű földet:

Ilyen állapotokat hoztunk létre az előírásos, laza, jó vízáteresztőképsségű föld előállítása közben:

A gondos előkészítés képekben: 

* Charlotte Roche: Nedves tájak című botránykönyve - minden túlzás nélkül állíthatjuk - szépirodalmi magaslatokba emelte az avokádócsíráztatás hideg, száraz, kissé tán unalmas tényeit, ugyanúgy, ahogyan soha nem tapasztalt nyitottsággal és érzékletes leírással mutatja be egy gyulladt végbéltájék vércseppekkel szegélyezett gyógyulásának útját, de az aranyeremnek majd külön blogot kezdek.